8. Háború utáni és kortárs művek aukciója

8. Háború utáni és kortárs művek aukciója

Az aukció kiemelkedő darabja Bak Imre 1969-es, Festmény II. című alkotása. Bak 1965-ös nyugat-európai tanulmányútja során találkozott először amerikai hard-edge és minimal art művekkel. Ezek az irányzatok mellőznek mindenféle tárgyi utalást, és helyette a szín és forma plasztikus, dekoratív minőségeire építenek. Hazaérve Bak a magyar konstruktivista hagyományra, a népművészetre, valamint a legfrissebb nyugati tendenciákra hozott létre a hard-edge módszerével készült, a nemzetközi színtér szempontjából is jelentős műveket.

Egy elhivatott gyűjtő, Szölke László gyűjteménye is kalapács alá kerül. A kollekció a huszadik század második felét öleli fel, különös tekintettel a 80-as és 90-es évek magyar művészetére, például fe Lugossy László és ef. Zámbó István alkotásaira.

Részletek

Élő aukció: 2022. március 27. (vasárnap) 18 óra
Kiállítás: 2022. március 16-26. minden nap 10-18 óra között a Virág Judit Galériában
Helyszín: Kongresszusi Központ Bartók terem

Körpanoráma

8. Háború utáni és kortárs művek aukciója tételei

1

Keserü Ilona (1933-)

Hajtogatott kép, 1987

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
4

Fajó János (1937-2018)

Absztrakt forma, 1971

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
5

Nádler István (1938-)

Barna kompozíció, 1984

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
6

Keserü Ilona (1933-)

Címer, 1987

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
7

Berczeller Rezső (1912-1992)

Fotelben ülő

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
9

Bartl József (1932-2013)

Szarvas tér

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
11

Gyarmathy Tihamér (1915-2005)

Rétegződés, 1966

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
12

Reigl Judit (1923-2020)

Kék férfi

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
13

Balla Attila (1959)

Jelek és rejtelmek, 1999

Kikiáltási ár: 500 000 Ft
14

Klimó Károly (1936-)

Cím nélkül, 1990

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
15

Perneczky Géza (1936)

Buborékok 1-3., 1972

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
16

Hencze Tamás (1938-2018)

Sárga struktúra

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
17

Zalavári József (1955)

Öt négyzet II.

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
18

Csiky Tibor (1932-1989)

Hullámok, 1966

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
20

Nádler István (1938-)

No. 2., 1999

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
21

Kovács Péter (1943)

Roncsrendező I., 1995-97

Kikiáltási ár: 400 000 Ft
22

Nagy Gábor (1949)

Csavargók, 1972

Kikiáltási ár: 100 000 Ft
25

Gerzson Pál (1931-2008)

Napkelte, 1978

Kikiáltási ár: 420 000 Ft
26

Sikuta Gusztáv (1919-1985)

Fej

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
28

Bullás József (1958)

Cím nélkül, 2005

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
29

Paizs László (1935-2009)

Őrszem

Kikiáltási ár: 130 000 Ft
31

Barta Mária (1897-1969)

Totemtánc, 1931

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
32

Müller Árpád (1961-2006)

Ellenfény, 1985

Kikiáltási ár: 750 000 Ft
33

Bak Imre (1939-)

Festmény II., 1969

Kikiáltási ár: 30 000 000 Ft
35

Vojnich Erzsébet (1953)

Lejárat korláttal, 2007

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
36

Reigl Judit (1923-2020)

Sárga íráskép

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
37

Schéner Mihály (1923-2009)

Pásztorok, 2002

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
38

El Kazovszkij (1950-2008)

Zárt előadás II., 1973

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
39

Ujházi Péter (1940)

Nadapi táj, 1973

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
40

Nagy Gábor (1949)

Portré, 1983

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
42

Szurcsik József (1959-)

Szereteték I., 2004

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
43

Ef. Zámbó István (1950-)

Piros hóember, 1991

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
44

Csíkszentmihályi Róbert (1940-2021)

Látó, 1995

Kikiáltási ár: 340 000 Ft
45

Zsakó István (1954)

Harcos, 1997

Kikiáltási ár: 360 000 Ft
46

Ujházi Péter (1940)

Római térképvázlat, 1993

Kikiáltási ár: 3 600 000 Ft
47

Kassák Lajos (1887-1967)

Képarchitektúra, 1986

Kikiáltási ár: 200 000 Ft
48

Váli Dezső (1942-)

Útikalauz, 1975-1980

Kikiáltási ár: 480 000 Ft
49

Banga Ferenc (1947)

Színpadon, 1984

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
50

Bakos Ildikó (1948)

Nád, 1997

Kikiáltási ár: 360 000 Ft