Altorjai Sándor
Altorjai Sándor

Altorjai Sándor

<

Altorjai Sándor

(1933-1979)
A Dési Huber Körben tanult, 1958-1963 között pedig már végzett gyógyszerészként a Magyar Képzőművészeti Főiskolára járt, ahol mesterei: Fenyő A. Endre, Fónyi Géza, Hincz Gyula és Barcsay Jenő. 1959-1964 között különféle művésztelepeken dolgozott (Sümeg, Salgótarján, Hódmezővásárhely, Kecskemét). 1960-ban moszkvai, 1962-ben prágai, 1969-ben párizsi tanulmányúton vett részt. 1965-től Szigligeten élt, ahol házat épített és gazdálkodott. A hatvanas évek közepétől meghatározó számára Szabó Ákos és Erdély Miklós barátsága, akikkel közös avantgárd eseményeken vett részt: Rejtett paraméterek (Erdély Miklós filmbemutatója, Kossuth Klub, 1968). 1971-es kiállításán Erdély Miklós olvasta fel ~ önironikus fogalmazványát, a Gyagyaizmus manifesztumát, 1979-ben Erdély: Verzió c. filmjében szerepelt. Művészetének egyik vonulata az ún. szürnaturalizmushoz sorolható, csorgatásos, átdörzsöléses és cuppantásos eljárással kialakított, színes, festői művein egyéni mitológiájának szereplői jelentek meg (Részeg disznó önarcképem,1970; Gyagya bácsi piros guru képében, 1970-1971). Elhatalmasodó betegségtudata mind fanyarabb és provokatívabb művek készítésére ösztönözte, nagyméretű montázsok, valamint a korábbi művek "továbbépített" változatai kerültek ki a keze alól. 1980-as posztumusz megrendezett kiállítását - Érmezei Zoltán segítségével - még maga készítette elő.Mesterei: Fenyő A. Endre, Fónyi Géza, Hincz Gyula, Barcsay Jenő.
Főbb művei1967: Süllyedjek felfelé, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest1975-1976: Festmény vakoknak, Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel1979: Hypokinézis (Salome demontázs 22.), Első Magyar Látványtár, Tapolca-Diszel1979: Sugármeghajtású koporsó, kék leopárddal..., Janus Pannonius Múzeum, Pécs
Egyéni kiállítások1971 - Mednyánszky Terem, Budapest1976 - Fiatal Művészek Klubja, Budapest [betiltva]1980 - Óbuda Galéria, Budapest1984 - Szigliget1990 - Szent István Király Múzeum, Székesfehérvár1998 - Artpool, Budapest.
Válogatott csoportos kiállítások1964 - Téli Tárlat, Csók Képtár, Székesfehérvár1966 - Stúdió 66, Ernst Múzeum, Budapest1967 - Stúdió 67, Ernst Múzeum, Budapest1980 - Tendenciák 1970-1980, 1., Új művészet 1970-ben, Óbuda Galéria, Budapest1981 - Tendenciák 1970-1980, 6. "Kemény és lágy" posztkonceptuális tendenciák, Óbuda Galéria, Budapest1984 - Meglökött csendéletek, Fészek Galéria, Budapest1985 - 101 tárgy. Objektművészet Magyarországon, Óbuda Galéria, Budapest1987 - Mágikus művek, Budapest Galéria Lajos u., Budapest - Régi és új avantgárd (1967-1975). A huszadik század magyar művészete, Csók Képtár, Székesfehérvár1993 - Variációk a pop-artra - Fejezetek a magyar képzőművészetből, Ernst Múzeum, Budapest
66. aukció (2021 kortárs), 20

Vörös égitest II. (Luftballon-történetek II.), 1970-1971

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
66. aukció (2021 kortárs), 66

Délutáni táj

Kikiáltási ár: 600 000 Ft
4. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2021 ÁPRILIS), 55

Fej, 1970

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft
2. HÁBORÚ UTÁNI ÉS KORTÁRS MŰVEK AUKCIÓJA (2020 NOVEMBER), 96

Rövidzárlat készülék, 1968

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
Kortárs aukció, 22

Vázlat a három monumentális vándor és faszamárhoz I, 1969-70

Kikiáltási ár: 1 200 000 Ft