Ámos Imre
Ámos Imre a Víztől vízig című sorozat készítése közben, 1934

Ámos Imre a Víztől vízig című sorozat készítése közben, 1934

<

Ámos Imre

(1907-1944)
1926–29-ben Budapesten dolgozott, ill. a Műegyetemen tanult. 1929–1935 között a Képzőművészeti Főiskolán Rudnay Gyula tanítványa. 1935-ben feleségével, Anna Margittal rendezett közös kiállítást az Ernst Múzeumban. 1937-ben lett tagja a KUT-nak, és ettől kezdve nyaranta Szentendrén dolgozott. A második világháborút nagy részben munkaszolgálatosként élte végig, s ekként is lelte halálát. A posztnagybányaiak igézetében kezdte pályáját, és a harmincas évek végéig igyekezett beilleszkedni a hivatalos művészeti életbe. Korai munkái a Nabiknak a tömegeket dekoratív síkba kiterítő kompozícióira emlékeztetnek, ill. Rippl-Rónai József és Berény Róbert stílusával rokoníthatók (Padon ülő nő, 1930 k., Székesfehérvár, Városi Képtár Deák-gyűjtemény; Kettős arckép, 1934, magántulajdon; Asszonyok, 1934, Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Képtár). 1936–37-től kezdve, saját szavaival élve, „szubjektív álomképekből táplálkozó víziós képeket” festett. Némiképp az általa személyesen is megismert és tisztelt Chagall hatott rá, de képei nélkülözik annak vitalitását és enyhe iróniáját. Képalkotó módszerét asszociatív expresszionizmusnak nevezte. Szűk enteriőrökbe szorított kompozíciói az elvágyódás jelképeivel, egy transzcendens, mégis emberléptékű világ szimbólumaival – halakkal, kulcsokkal, gólyákkal, harsonás angyalokkal – telítettek (Önarckép angyallal, 1938, Magyar Nemzeti Galéria; Önarckép, 1939, Pécs, Janus Pannonius Múzeum, Modern Képtár; Falumban, 1938, Magyar Nemzeti Galéria; Szentendrei árvíz, 1938, Magyar Nemzeti Galéria). A háború idején, annak közvetlen hatása alatt, az 1940-es években készült műveiben az addigi kontemplatív-misztikus hangulatú, a zsidó kultúrából is táplálkozó szimbólumrendszere az iszonyat, a kínok, a pusztulás és a fenyegetettség jelképeivel bővült. Megrázó látomásokban számolt be harctéri és otthoni élményeiről (Sötét idők, 1943, kép- és rajzsorozat, Magyar Nemzeti Galéria; 12 lapból álló Apokalipszis-sorozat, ukrajnai munkaszolgálat, 1944; Önarckép ravatalon, 1943, Magyar Nemzeti Galéria; Háborús freskóterv, 1942, Magyar Nemzeti Galéria). Nemcsak műveinek tematikája lett drámaibb, kifejezőeszközei is expresszívebbé váltak (Festő égő ház előtt, 1940, Magyar Nemzeti Galéria). Mindvégig korábbi képi világa, kompozíciós módszere megőrzésére törekedett, de színei tompábbakká váltak, a vonalak megvastagodtak, az asszociatív szimbólumok helyett valóban szürreális képzettársítások jelentek meg képein. Időnként a vizionárius jelleg áttöri a figurativitás határait (Kompozíció, 1940 körül, Magyar Nemzeti Galéria). Alapvetően meditatív művészete megrázó erejű látomásokba torkollott.
67. Aukció, 32

Gyerek az udvaron, 1931

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
65. aukció (2020. december), 129

Balkonon

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
65. aukció (2020. december), 142

Emlékezés,1942

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
63. aukció, 46

Kettős portré Anna Margittal, 1936-1943

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
63. aukció, 67

Beszélgetők, 1934

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
63. aukció, 116

A jel, 1940

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
63. aukció, 182

A nagykállói temetőben

Kikiáltási ár: 1 600 000 Ft
63. aukció, 189

Merengő Manci pöttyös blúzban

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
62. aukció, 17

Látomás, 1941

Kikiáltási ár: 800 000 Ft
62. aukció, 37

Önarckép angyallal, 1939

Kikiáltási ár: 3 000 000 Ft
61. aukció, 8

Festő létrával

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
60. aukció, 31

Alvó Manci, 1930-as évek

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
60. aukció, 180

Sötét idők, 1943

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
59. aukció, 49

Angyal a tetőn

Kikiáltási ár: 1 000 000 Ft
59. aukció, 111

Manci alszik, 1933

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
59. aukció, 130

Szentendre

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
58. aukció, 5

Manci alszik, 1931

Kikiáltási ár: 220 000 Ft
58. aukció, 199

Manci

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
57. aukció, 7

Művész angyallal, 1941

Kikiáltási ár: 700 000 Ft
57. aukció, 86

Otthon II.

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
57. aukció, 176

Női profil

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
56. aukció (2017 október), 5

Otthon

Kikiáltási ár: 380 000 Ft
56. aukció (2017 október), 121

Balkonon

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
54. aukció, 17

Mártír, 1943

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
54. aukció, 166

Látomás, 1944

Kikiáltási ár: 140 000 Ft
54. aukció, 187

Aligai táj, 1940

Kikiáltási ár: 240 000 Ft
53. aukció, 125

Nők a kertben, 1934

Kikiáltási ár: 1 500 000 Ft
52. aukció, 34

Szentendrei részlet, 1929

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 46

Álom a Luxembourg-kertben (álom a luxembourg-kertről) , 1937

Kikiáltási ár: 6 500 000 Ft
50. Jubileumi Aukció, 59

Ülő nő, 1944

Kikiáltási ár: 300 000 Ft
49. aukció, 112

Szentendrei tér festővel, 1937-38 körül

Kikiáltási ár: 3 600 000 Ft
47. aukció, 9

Anna Margit alszik

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
47. aukció, 31

Jelenés

Kikiáltási ár: 440 000 Ft
46. aukció, 169

Hajnalvárás, 1939

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
45. aukció, 24

A csodálatos halászat, 1937

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
43. aukció, 21

Anna Margit portréja

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
41. aukció, 11

Csendélet

Kikiáltási ár: 160 000 Ft
41. aukció, 141

Csendélet, 1940 körül

Kikiáltási ár: 1 800 000 Ft
40. aukció, 14

Önportré (Házban / Udvar), 1940 körül

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
40. aukció, 64

Zsinagóga (Lovarda), 1936, Hátoldalon: Kapu (vázlat)

Kikiáltási ár: 550 000 Ft
40. aukció, 170

Emlékek kertje

Kikiáltási ár: 650 000 Ft
40. aukció, 178

Muzsik

Kikiáltási ár: 260 000 Ft
39. aukció, 77

Nő asztalnál, 1935

Kikiáltási ár: 10 000 000 Ft
38. aukció, 5

Bölcső előtt, 1940

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
38. aukció, 138

Virágcsendélet, 1942

Kikiáltási ár: 2 000 000 Ft
37. aukció, 13

Akt

Kikiáltási ár: 180 000 Ft
36. aukció, 65

Anna Margit olvas, 1933

Kikiáltási ár: 280 000 Ft
35. aukció, 13

Anna Margit alvás közben

Kikiáltási ár: 320 000 Ft
33. aukció, 19

Festő és festőnő (Ketten), 1940-es évek eleje

Kikiáltási ár: 850 000 Ft
32. aukció, 9

Szüret előtt, 1940

Kikiáltási ár: 160 000 Ft