1925-1928: Iparművészeti Iskola, mestere: Helbing Ferenc; 1928-1930: Képzőművészeti Főiskola, mestere: Rudnay Gyula. 1934-től a Szocialista Képzőművészek Csoportja; 1943: a Képzőművészek Új Társasága; 1946-1948: az Európai Iskola tagja; 1947: párizsi ösztöndíj; 1947-1956: a Szentendrei Művésztelep tagja; 1950-1956 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára; 1956-1957 között Franciaországban; 1958-1963 között Argentínában; 1963-tól Izraelben él; 1965-ben a tel-avivi Képzőművészeti Főiskola tanára. 1938: a Szinyei Társaság Tavaszi Szalon kitüntető elismerése; 1942: a “Szabadság és a Nép” freskópályázat II. díja; 1948: a Vallás és Közoktatási Minisztérium freskópályázat III. díja; 1950, 1953: Munkácsy-díj; 1966: Nordau-díj. A 20-as évek végétől részt vett az illegális kommunista mozgalomban. A 30-as években a Szocialista Képzőművészek csoportjának tagjaként a realizmust kezdetben száraz, kubisztikus modorral, majd Kállai Ernő hatására mozgalmas, expresszív-drámaisággal ötvöző felfogásban alkotott. 1939-ben Vajda Lajossal és a szentendrei fiatalokkal közösen dolgozott, sűrű szövésű, a növényi rostok struktúráját idéző aktjain, munkásain és tájképein ekkortól mind érzékelhetőbb a szürrealizmus magyar változatának, a “bioromantikának” a hatása. Az Európai Iskola tagjaként tovább folytatta szenvedélyesen darabos, erotikus töltésű nőalakjainak, nehézkes, deformált figuráinak sorozatát, de maszkjai, szellemlényei, frottázsai a tételes szürrealizmus növekvő hatását jelzik, amit az 1947-es párizsi szürrealista világkiállításon való szereplése is megerősít. Ekkoriban a nonfigurativitással is kísérletezett, de 1949-ben megtagadta addigi életművét s a szovjet típusú szocreál feltétlen híve lett (Kónyi elvtárs, a Ganz gyár sztahanovistája, 1950). 1953 után némileg oldódott ortodox naturalizmusa, az emigrációban pedig 1949 előtti korszakának formanyelvi kísérleteihez tért vissza. Hagyatéka 1988-ban visszakerült Magyarországra.