Bánk Ernő
(1883-1962)
1915-ben doktorált a Budapesti Tudományegyetemen földrajz-történelem szakos tanárként. A tízes évek elején festészetet tanult az Iparművészeti Iskolán, Pap Henrik és Sándor Béla irányításával. 1911 után már rendszeresen szerepelt a Műcsarnokban, Nemzeti Szalonban és az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat által rendezett csoportos kiállításokon. 1914-18-ban a 30. Honvéd Gyalogezred Történelmi Csoportjánál festett portrékat a Hadtörténeti Múzeum részére. 1918-ban szerepet vállalt a Tanácsköztársaságban. Művészetére Kádár Béla figyelt fel elsőként. 1926-ban Felsőbánya mellett festett, Aba Novák Vilmossal, Patkó Károllyal és más mesterekkel. Az 1930-as években számos portrét festett, hivatalos megrendelésre. 1946-48: A Művészek Szabadszervezete és a Nemzeti Szalon kiállításain vett részt. Művészetének alapjait a müncheni akadémizmus hagyományai jelentették. Ezzel egyidejűleg stílusába olvasztotta a nagybányai plein-air festészet hatásait és a Nyolcak eredményeit. Festészetére nagy hatást gyakorolt Patkó Károly művészete. Kezdetben a vidéki élet mindennapjaiból veszi témáit. A látvány szépsége ragadta meg leginkább. Később elsősorban tájképeket, csendéleteket, portrékat festett. A negyvenes évektől dekoratívabb irányba fordult. Élete vége felé bibliai témák foglalkoztatták. Akvarelleket és pasztelleket is alkotott. Grafikai munkássága nagyszámú rézkarcot ölel fel.