Berény Róbert
(1887-1953)
1904: Mintarajziskola, mestere: Zemplényi Tivadar; 1905: Julian Akadémia, Párizs, mestere: J. P. Laurens. 1936: Szinyei-díj; 1947: Pro Arte; 1950, 1952: Munkácsy-díj; 1951: Kossuth-díj. Korai művein Munkácsy hatása érződik. Párizsi tartózkodása alatt az akkori kortárs művészet új tendenciái keltették fel érdeklődését. Elsősorban Cézanne és Matisse inspirálták. Szalmakalapos önarcképe (1906) és az ekkoriban festett csendéletei már ezen új szemlélet jegyében születtek. Közvetlen kapcsolatba került a Nyugattal és az új kortárs zenét képviselő csoport tagjaival. A tízes években készült portrék közül expresszivitásában kiemelkedő Bartók Béla arcképe (1913). A Tanácsköztársaság idején a Művészeti Direktórium festő szakosztályának vezetője. Fegyverbe! fegyverbe! c. plakátja átütő erejű. A Tanácsköztársaság bukása után Berlinbe emigrált, és 1926-ig tartózkodott ott. A berlini évek kísérletező tanulmányai festészetét oldottabbá, előadásmódját érzékletesebbé tették. E korszakának legismertebb műve a Csellózó nő (1927). A 30-as évektől a nagybányai tradíció felé fordul, különösen Ferenczy Károly felfogásához jut közelebb. 1934-től Zebegényben dolgozott. Ekkor készültek többek között Állomás felé (1937), Jéghordás (1937) c. munkái. 1945-ben zebegényi műterme és számos műve elpusztult. 1948-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára lett. A 40-es évek végén a tematikus piktúra felé fordult, nagyméretű, igényes kompozíciókat készített (Festőnövendék, 1947; Majális, 1950; Műterem-látogatás, 1951). Grafikai munkássága önmagában véve is jelentős. A 30-as évektől kevésbé kedveli a sokszorosított grafikát, szívesebben használt vöröskrétát, diófa pácot, hígított tust (Levélírók, 1940; Izsák feláldozása, 1942). Plakátjai a dekorativitás és a pszichikai hatáskeltés keretein belül maradnak (Boon Cacao, Flóra szappan, Pálma kaucsuk sarok).