Magyar Képzőművészeti Főiskola: 1953, mesterei: Sárkány Lóránt, Bernáth Aurél. 1952: Munkácsy-díj a II. Magyar Képzőművészeti Kiállításon (Orlay Petrich Soma festi Petőfit című képével, festészeti munkásságáért); 1953: Derkovits-ösztöndíj; 1957-ben a budapesti Tavaszi Tárlat zsűrijének tagja. 1963: Munkácsy-díj (grafikai illusztrációs munkásságáért); 1967: Premio Lissone, Olaszország; 1986: Chevalier d’Arts et Lettres, Franciaország; 1997: Kossuth-díj. 1964 óta Párizsban él. Apja lakatos. Kezdetben kereskedelmi iskolában tanult. 1943-tól kezdte el az Iparrajziskola grafikai szakát, közben litográfus-tanoncként dolgozott a Posner-nyomdában, amelynek művezetője, Benkő András tanítgatta a rajzolás elemeire. 1944-ben beiratkozott az Iparművészeti Iskolába. 1945-ben hadifogságba esett. A háború után az Iparművészeti Iskolában Sárkány Lórántnál folytatta a grafikai szakot. 1946-1953 között a Képzőművészeti Főiskola festő szakára járt, Bernáth Aurél osztályába. (Diplomamunkája: A Landerer nyomdában kinyomják a 12 pontot.). A modern francia festészet, a kubizmus foglalkoztatta. Nyaranta a szigligeti művésztelepen dolgozott, Derain hatása alatt festett tájképeket, a kompozíciók foglalkoztatták. 1954-1964 között könyveket illusztrált és plakátokat tervezett. 1957-ben Párizsba utazott, ahol megismerkedett a két világháború közti francia festészettel, az automatista kalligráfiával; elsősorban Mathieu és Hantai Simon; a szürrealisták közül Max Ernst és Tanguy voltak rá nagy hatással. 1964 óta Párizsban él. 1952-1953 közti tájképei alkotják első egységesebb festői korszakát: Városkép az Országházával; Sashegyi látkép; Déli pályaudvar. 1954-1956 közt festette Juhász Ferenc arcképét, a Taxiállomást, a Három lektort és az Újpesti Dunapartot. Ez utóbbi a modern festést követő fejlődésvonal utolsó állomása. 1957-től Párizsban egyfajta természetmisztikus alkotó-folyamat foglalkoztatta. 1958-1959-ben főbb művei a bécsi Világifjúsági Találkozó kiállításán szerepelt Saint Tropez; a Triptichon és a Haszonvastelep. Ebben az időben több monotípiát is készített. 1960-tól festi a Tengeri csata (1961), a Lehel téri piac (1962), a Színésznők és a Nádas (1964) “természetmisztikus” – szürrealisztikus festményeit. A 70-es években a hiperrealista ábrázolás felé fordult. Fotografikus vágású, műteremrészletet, lakótelepet, csendéleteket ábrázoló festményeinek nem adott címet. A 80-as években Caravaggio stílusában fest többalakos, “ál-akademikus” akt-kompozíciókat; többnyire bibliai jeleneteket – Saul I., Kékrops lányai (1985-86); József és testvérei II. (1986); József elmeséli álmát; Izsák feláldozása; Lóth (1987-88); Dávid meglepi Bethsabét a fürdőben (1988), valamint csendéleteket (csirkével, halak) és állatképeket (ló, papagájok, hattyúk). A 90-es évek legimpozánsabb, nagy méretű, expresszív-realista sorozata a Szajha útja, amit William Hogarth metszetsorozata és Georg Christoph Lichtenberg magyarul is megjelent könyve – s ami a festői stílushatásokat illeti, Gaspare Traversi olasz látvány-festő – nyomán vitt vászonra. A virtuóz festő stílusáról egyaránt elmondható, hogy moziplakátfestészet, szürnaturalizmus, hiperrealizmus, hogy neobarokk, sőt még a szocreál hagyománya is felfedezhető benne.