1924: Tolnai-díj a Műcsarnok Tavaszi Kiállításán; 1926: ezüstdiploma az Egyházművészeti kiállításon, Nemzeti Szalon; ezüstérem, Philadelphia, világkiállítás; 1927: kitüntető elismerés a Képzőművészek Új Társasága tavaszi tárlatán, Nemzeti Szalon; 1937: ezüst- és bronzérem, világkiállítás, Párizs. 1907-től a KÉVE, 1925-től a Spirituális Művészek Egyesülete, 1926-tól az Új Művészek Egyesülete tagja. 1928-ban a bécsi Künstlerbund Hagen külföldi levelező tagjává választották. Részt vett a Magyar Képzőművészek Országos Szövetségének elnöki tanácsa munkájában is. Művészeti tanulmányait Bécsben kezdte el, Hugo Loefflernél tanult alakot rajzolni. A festészettel is megpróbálkozott. 1896-ban Münchenbe ment, ahol életnagyságú aktokat rajzolt. A következő évben Ludwig Schmid-Reutte korrektúrázta. Festményei nem maradtak fenn, ismert rajzai tájképek. Grafikai műveiben is formaproblémák foglalkoztatták. Későbbi plasztikai tanulmányaihoz a müncheni év teremtette meg az alapot. 1898-ban kezdett mintázni, rövid ideig Hermann Hahn korrigálta. Első plasztikái mellett iparművészeti alkotásokat és színes litográfiákat készített. 1900-tól állította ki műveit, melyekkel itthon és a külföldön rendezett reprezentatív magyar tárlatokon szerepelt (1923: Oslo; 1924: Bécs; 1927: Fiume; Firenze; 1929: Genf; 1930: Washington). Ebben az évben Párizsba utazott, majd hat hónapot Firenzében töltött, ahol később hosszabb ideig élt (1902-1903 és 1905-1909). 1909 és 1912 között Bécsben, 1914-ig Párizsban tartózkodott. Az I. világháborúban több mint két évig Albániában és Montenegróban dolgozott ápolónőként. A háború után rövid ideig Salzburgban, 1920-tól haláláig Budapesten élt. Szerteágazó munkássága során grafikákat, iparművészeti tárgyakat, fa-, bronz-, réz kisplasztikákat, síremlékeket, kút- és mauzóleumterveket, majolika- és kőszobrokat, festett viaszminiatűröket egyaránt alkotott. Kőszobrait maga faragta. Szobrászati pályázatokon (Kossuth-mauzóleum, 1902; Madách, 1938) is részt vett alkotásaival. Dolgozott Ligeti Miklós Művészi Kerámiaműhelye számára (Angyalföldi Kerámiaműhely) és terveit a Wiener Kunstkeramische Werkstatte, valamint a herendi porcelángyár is kivitelezte. A 20-as évek második felében a Palasovszky Ödön-féle Lényegretörő Színház előadásaihoz díszleteket és jelmezeket tervezett. Továbbra is szerepelt kiállításokon, de új műve alig született. Hogy megélhetését biztosítani tudja, a 30-as évek elején kitanulta az ortopéd cipészetet. Művészete nemcsak műfajilag, hanem tematikájában és stilárisan is heterogén. Műveiben az érzelemmel teli finom naturalizmus, a szecesszió és art deco stílusa egyaránt megfigyelhető. Művészetére az itáliai kora reneszánsz kisplasztikák éppúgy hatottak, mint Isadora Duncan, vagy a Lényegretörő Színház táncművészete. Művészete egyik fő ihletője a tánc, a mozgás. Az 1900-as évek elejétől a 30-as évekig született kisplasztikái a mozgást egy-egy mozdulattá sűrítik, melyek hol lágy dekorativitással, hol expresszív kifejezőerővel jelennek meg művein.